vasárnap

WS oldalak III.

 

 A változó világon
átnyúlva szakadatlan,
fürdöm oly végtelen harmóniában,
mit a művészi álom
nem rögzíthet szavakban,
belőle a versben néhány szilánk van.

Ez a szünetlen élmény
eltávolít a földtől,
fejemet kéken-túli égbe ásom,
többé már nem remélvén
táplálékot göröngytől,
zord idegen lett boldog vallomásom.

Nem gyarapodni többre,
nem élni, oda vágyom
honnan hűségesen kísér szerelmem,
izzón olvadni benne,
legyen szabadulásom
attól, mi én, s nem az ő tükre bennem.

Vagy azért kell-e élnem,
hogy haldokolva, kedvét
messziről sóvárogjam kiszakadtan,
örvényben ingva nézzem,
míly diadalmenetként
vonúl, nem nőve-fogyva, mozdulatlan!

Ajánlás:
Fenség, a változókért
ha tehetek szemernyit,
segéld szamár-hátam, terhet cipelni;
míg szorgos a rogyó térd,
örök fényed sem enyhít:
életed és életem valamennyi.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése